Mi történik akkor, ha látszólag mindenünk megvan, mégsem érezzük jól magunkat? Ha tesszük a dolgunkat, megfelelünk az elvárásoknak, teljesítjük a feladatainkat, mégis egyre fáradtabbak, közönyösebbek vagy üresebbek leszünk?
Nemrégiben olvastam James Hollis jungiánus pszichológus Ami igazán fontos – A tudatosabb élet felé című könyvét. Olvasás közben úgy éreztem, hogy a szerző sok szempontból az én személyes hitvallásomat is megfogalmazza.
A következő gondolatok számomra egyfajta életfilozófiává váltak. Nem könnyű megvalósítani őket. Ez nehéz, bátorságot kívánó út, amellyel én magam is nap mint nap küszködöm. Mégis azt gondolom, hogy ebbe az irányba érdemes haladnunk.
Mi az életünk valódi feladata?
Jung szerint életünk egyik legfontosabb célja, hogy megtaláljuk és megvalósítsuk a saját, egyedi hivatásunkat. Ezt a folyamatot individuációnak nevezte.
Az individuáció minden ember életében másképp bontakozik ki. Nem arról szól, hogy olyanná váljunk, amilyennek mások szeretnének látni bennünket. Éppen ellenkezőleg: arról, hogy fokozatosan azzá váljunk, akik valójában vagyunk.
Ezt sokszor csak negyvenéves korunk körül kezdjük igazán felismerni. Addig túlságosan lefoglal bennünket a környezetünkhöz és a társadalmi elvárásokhoz való alkalmazkodás. Karriert építünk, megteremtjük az egzisztenciánkat, családot alapítunk, és igyekszünk megfelelni a ránk osztott szerepeknek.
Mindez természetesen az élet része. A folyamatos alkalmazkodás közben azonban egyre távolabb kerülhetünk attól, akik valójában vagyunk. Jung ezt a mélyebb, valódi énünket Selbstnek nevezte.
Amikor a lélek tiltakozni kezd
A pszichénk folyamatosan igyekszik valódi önmagunk felé terelni bennünket. Ha tartósan nem annak megfelelően élünk, akik valójában vagyunk, tiltakozni kezd.
De hogyan tiltakozik a lélek?
Gyakran testi vagy lelki tüneteken keresztül. Az egyik legbiztosabb figyelmeztető jel az, amikor életünk valamely területén – vagy akár az életünk egészében – megjelenik az unalom, a közöny és az energiahiány.
Ha viszont olyasmivel foglalkozunk, ami összhangban van a valódi énünkkel, az hosszú távon is energiát ad. Nem merít ki, hanem feltölt és élettel telít.
A lelkünk éhezik
A világ nem igazán segít abban, hogy meghalljuk a pszichénk hangját. Állandó figyelemelterelésben élünk.
Látszólag bőség vesz körül bennünket. Anyagi értelemben talán még soha nem volt ennyi mindenünk. Mégis egyfajta „embertelen” világban élünk, amelyben nem feltétlenül az ember és annak belső szükségletei állnak a középpontban.
Ezért valamilyen szinten rengeteg ember éhezik. Nem feltétlenül fizikailag, hanem lelkileg.
Hiányzik az az élmény, hogy összhangban vagyok önmagammal. Hogy az életemnek van értelme. Hogy a helyemen vagyok.
A lelkünk, a pszichénk, az emberi mivoltunk és a belső szabadságunk folyamatosan veszélyben van. Aki szeretné megőrizni lelke egészségét, annak tudatosan kell élnie, és állandó figyelemmel kell fordulnia önmaga felé.
„Mindenem megvan, mégsem vagyok jól”
Sokszor fordulnak hozzám olyan emberek, akik azt mondják: igazából mindenük megvan, mégsem érzik jól magukat.
Bedarálják őket a hétköznapok. A megfelelési kényszer, a pénzkereset, a túlterheltség és a számtalan feladat felemészti az energiájukat. Így soha nem jutnak el ahhoz, amivel valójában foglalkozniuk kellene: a saját, egyéni életfeladatukhoz.
Közben rengeteg inger próbál eltéríteni bennünket ettől. Sokszor mi magunk választjuk a figyelemelterelést, mert könnyebb valamihez gyorsan odanyúlni, mint szembenézni a nehéz kérdésekkel.
A figyelemelterelés pillanatnyi megkönnyebbülést ad. Visszarepít az édes tudatlanság állapotába, ahol nem kell gondolkodni, dönteni vagy felelősséget vállalni.
James Hollis ezt az állapotot letargiának nevezi. Ide tartozik a tudatlanság, a naivitás, az elkerülés, a megideologizálás, az önámítás és az önbecsapás. Szerinte a letargia és a félelem a pszichénk – vagyis életünk kiteljesedésének – legnagyobb ellenségei.
A bennünk élő sárkány
A letargia és a félelem olyanok, mint a mesék sárkánya. Olyan pusztító energiát képviselnek, amely éppen azt az életerőt emészti fel, amely egyediségünk kibontakozását segítené.
Mit tehetünk egy sárkánnyal szemben?
A mesék szerint léteznek hősök, akik képesek legyőzni. A hős olyan archetípus, olyan belső energia, amely szembe tud szállni a pusztító erőkkel.
Ha úgy olvassuk a meséket, hogy minden szereplőjük a lelkünk egy-egy részét jeleníti meg, akkor fontos felismerésre juthatunk: nemcsak a sárkány él bennünk, hanem az a hős is, aki képes legyőzni.
Hogyan győzhetjük le?
A mesékben a sárkány legyőzésének mindig megvan a maga útja.
Először tudomásul kell venni, hogy a sárkány létezik és pusztít. Vagyis fel kell ismernünk a félelmeinket, az elkerüléseinket és az önámításainkat.
Ezután fel kell készülnünk a találkozásra. Segítőket kell találnunk, és ki kell fejlesztenünk a szükséges képességeket.
Végül bátorságra és kitartásra van szükségünk ahhoz, hogy valóban szembenézzünk a sárkánnyal, megtaláljuk és legyőzzük.
Vissza kell szereznünk a hatalmat a saját lelkünk felett. Rá kell találnunk a valódi önmagunkhoz vezető útra, le kell győznünk a belső sárkányainkat, és készenlétben kell állnunk, mert ezek újra és újra megjelenhetnek.
A jó hír az, hogy bennünk van minden energia és képesség, amelyre ehhez szükségünk lehet.
Keressük meg a hozzá vezető utat! Figyeljük meg, mi történik a mesékben, és fordítsuk le a mesék nyelvét a saját életünkre. Mert bár a sárkány bennünk él, a hős is ott van bennünk.
Egy készülő online programban azt is gyakoroljuk majd, hogyan érthetjük meg és „fordíthatjuk le” magunknak a mesék nyelvét – úgy, hogy felismeréseik a hétköznapokban is segítséget adhassanak.
Hamarosan érkeznek a részletek!