Skip to content

Hogyan segít a mese az önismeretben?

Mit tudnak a mesék?

A meseterápia az önismeret fejlesztésének egyik új, egyre kedveltebb módszere. Hogy miért? Mert a mesékben benne van, hogyan kell legyőzni a sárkányt, visszaszerezni elvarázsolt párunkat, elhozni a tüzet a boszorkánytól, vagy éppen kitalálni a sűrű erdőből. Mit jelent mindez? Azt, hogy a mesék mindent tudnak az életről, csak meg kell tudni fejteni őket, mert a mesék nem feltétlenül fedik fel elsőre a titkukat. Ebben segít a meseterápia.

A mesék már akkor is hatnak ránk és megmozgatnak bennünk valamit, amikor az értelmünkkel még nem is értjük őket. Összekapcsolják a rejtett énünket a tudatossal, hidat képeznek az eszünk és a lelkünk között. Akár az értelmünkkel közelítünk feléjük, akár más formában dolgozzuk fel őket (pl. alkotással), tükröt tartanak nekünk az életünkről. Ha bele merünk nézni ebbe a tükörbe, máris nagy lépést tettünk előre az önismeret útján.

Azért szeretek mesékkel dolgozni, egyéni vagy csoportfolyamatokban, mert segítségükkel a probléma, amit sokszor nehéz megnevezni, konkrétumokba önteni, könnyebben felfedhető, megnevezhető. Rámutatnak a saját működésünkre, ill. az adott helyzet megoldási útjára. Ezáltal új utakat nyitnak számunkra, amelyekkel a korábban megoldhatatlannak látszó helyzetek megoldhatóvá válnak, de legalábbis elindítanak bennünk egy olyan belső folyamatot, amely a megoldás felé visz minket.

Mesék felnőtteknek? Igen!

a meseterápia mint kulcs önmagunkhoz, kulcs egy almába harapó nővel

A mesékre úgy szoktunk tekinteni, mint olyan történetekre, amelyeket a gyerekeknek olvasunk elalvás előtt, esetleg rajzfilmek jutnak róluk eszünkbe, amiket még annak idején gyerekkorunkban szívesen néztünk. Sokszor hallom, hogy mivel a mesék mindig jól végződnek, ezért azokat felnőtt ember nem veszi komolyan, mert az élet nem ilyen.

Az igazság az, hogy az eredeti, szájról szájra hagyományozott és később lejegyzett népmesék nem gyerekeknek íródtak. Felnőttek hallgatták és mondták tovább egymásnak, generációról generációra csak azokat a motívumokat megőrizve, amelyek minden ember egyetemes lelki működéséről szólnak. Ezért a (nép)mesékben minden élethelyzetre van példa, és ott van bennük a megoldási lehetőség is.

Hogyan gyógyítanak a mesék?

A személyiség fejlődése egy belső térben történik, bennünk. Akkor vagyunk jól, ha ott bennünk tud rendeződni mindaz, ami hat ránk, amit átélünk. A mese ezt a belső rendeződést segíti, mert a belső képeink előhívását indítja el. Ha mindig csak külső képeket kapunk, akkor nyugtalanok, frusztráltak, szorongók leszünk, mert nincs tere a belső rendeződésnek. Gondoljunk bele, hogy a mai világban mennyi féle külső képpel bombáznak minket állandóan? Mennyi teret kap ehhez képest életünkben a csend, a befelé figyelés, hogy a sok kapott információt rendezni, rendszerezni tudjuk magunkban?

Hozzájön ehhez az is, hogy a mai világban már nem a közösség jólléte, hanem az ember saját boldogsága került a középpontba. Ez azonban azzal is jár, hogy kénytelenek vagyunk szembe nézni saját korlátainkkal, árnyékainkkal, amelyek szorongást váltanak ki belőlünk, megküzdési képességeink pedig sokszor nem elég fejlettek, kidolgozottak. Ezért a belső káosz sokszor előjön, amelyet a külvilágban jelentkező káosz csak felerősít

mesék és fantázia

A mesék egy meghatározott struktúra alapján működnek, ahol mindennek megvan a rendje, az emberi psziché jellegzetességeit, logikáját követve. A mesék végére, ahogy a történetben, úgy a lelkünkben is létrejön egyfajta rendeződés. Van úgy, hogy saját magunkra ismerünk egy-egy szituációban, helyzetben, ami a mese végére a helyére kerül.

Mit kapok a mesék által?

A mesék tehát észrevétlenül is gyógyítanak, de nekünk is bele kell tennünk a magunkét, hogy a mese belsővé váljon, és ne csak egy történet maradjon a számunkra.

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen kapcsolatot alakítok ki a mesével. Tudom kívülről nézni, de tudom belsővé tenni a történetet. (ez utóbbiban tud segíteni a meseterapeuta.) A mese akkor lesz igazán gyógyítóvá, ha ez utóbbi megtörténik. Ez azt jelenti, hogy már tudok reflektálni a belső folyamataimra, rálátok a belső működésemre, vagyis óriási lépést tettem afelé, hogy a rossz működéseimen változtatni tudjak. Ha rálátok erre, egyfajta hatalmam lesz a belső működésem felett, vagyis kevésbé leszek kiszolgáltatva saját magamnak, és ezáltal a külső körülményeket is jobban fogom tudni uralni. Ráadásul a mese a helyes működési módokat is megmutatja.

Meseterápia egyéni és csoportos folyamatban is lehetséges. Próbáld ki Te is!

Utak önmagamhoz - meseműhely

A mesék tehát segítenek abban, hogy:

  • rendeződjünk, belső rendeződéshez segítenek
  • segítik a saját erőforrásainkat, képességeinket felismerni, mozgósítani magunkban
  • a belső rendeződést segíti, mert a belső képeink előhívását indítja el.

A kliensek nagy része belső rendeződés, saját maga jobb megértése, érzelmei kezelése miatt keres fel. Ebben a mesék a fentebb leírtak miatt is, nagyon jó segítők lehetnek.