Ha egy fiatal lány naplót kezd írni, azt gondolnánk, szerelemmel, találkozásokkal teletűzdelt, könnyed nyáresti olvasmány születik a keze alatt.
Nem mondható ez el a zsidó származású Etty Hillesum (1914-1943) naplójáról, amelyet 1941-43-ban írt, a második világháború borzalmai közepette. Naplója ezért is rendkívüli: nagyon mély önfeltárás egy olyan belső életről, amely tudja „szépnek és értelemmel telinek” látni az életet a háború és az egyre fenyegető külső veszély ellenére. Etty folyamatosan figyeli magát és másokat, kutat, felfedez, rájön dolgokra, és a szorongást, a félelmet, amely kezdetben sokszor lesz úrrá rajta, lassan belső béke és egyfajta belső bizonyosság váltja fel.
Élete a külső történések szempontjából nem végződik happy end-del, naplója azonban arról tesz tanúságot, hogy belső szabadságunk megtalálása körülményeinktől függetlenül is lehetséges. A mostani időkben, amikor a szorongás, az aggodalom elhatalmasodhat rajtunk, megfontolandó, elgondolkodtató és erőt adó olvasmány.
Íme néhány idézet a naplójából:
„Nem hiszem már el, hogy valamit a világban meg lehet változtatni anélkül, hogy előbb a saját bensőnkben megtettük volna a magunk részét. Ez a háború egyetlen leckéje: magunkban kell keresni, nem másutt.”
„…Persze lehetünk szomorúak és letörtek amiatt, amit tesznek velünk; ez emberi és érthető. Mégis: mi vagyunk, akik kifosztjuk magunkat. Szépnek találom az életet és szabadnak érzem magam. Hiszek Istenben és az emberekben, és ezt álszerénység nélkül merem mondani. Az élet nehéz, de nem súlyos. A jövőbeli béke csak akkor valósulhat meg, ha előbb magunkban találjuk meg…. Ez az egyetlen lehetőség. Boldog vagyok és áldom ezt az életet, bizony áldom azt, az Úr 1942-ik esztendejében, a háború ikszedik évében…
„mindenkinek magába kéne néznie és eltávolítani és megsemmisítenie mindazt, amit másokban meg akar semmisíteni. És legyünk meggyőződve arról, hogy a legkisebb atomnyi gyűlölet, amelyet hozzáteszünk ehhez a világhoz, még barátságtalanabbá teszi azt számunkra.”
„Azt hiszem, mégis megteszem: reggelenként fél óra erejéig „befelé figyelek”, még mielőtt elkezdenék dolgozni: hallgatni fogom benső hangomat. Sich versenken, „magamba mélyülni”. Meditációnak is lehet nevezni, bár ettől a szótól még kiráz a hideg. Egyébként, miért is ne? Egy csöndes fél óra bensőmben. Nem elég a kezeket, lábakat és más izmokat tornáztatni a mosdóban, reggelente. Az emberi lény test és lélek. És fél óra testgyakorlat fél óra „meditációval” összekapcsolva alapot tud vetni a derűnek és az összeszedettségnek a nap hátralevő részében. Azonban nem olyan egyszerű ez a csendes, „nyugalmi óra”, meg kell tanulni. Előbb fontos bensőnkből eltávolítani a lényegtelen aggodalmakat és szennyeződéseket. {…} Legyen ez, tehát, a meditáció célja: átalakítani benső teredet egy tágas, csupasz síksággá, gyomok nélkül, melyek látásodban gátolnának. Így valami „Istenből” beléphet hozzád, mint Beethoven Nonajában.” (1941. június)
„Mindennap el kell távolítani magunkból, akár a bolhákat, azt az ezernyi pici aggodalmat, melyeket a következő napok gondolata idéz elő bennünk, és amelyek lerombolják legjobb kreatív erőinket. A fejünkben már előre lejátsszuk a következő napok történéseinek egész sorozatát, és semmi, de semmi nem úgy történik, ahogyan előre gondoltuk. Minden napnak elég a maga baja.”
A napló magyarul a következő címmel jelent meg: Etty Hillesum: A megzavart élet. Gondolat, Budapest, 1994.